Téli fitnesz

Kienalkopf / Wiechenthaler Hütte (1.752m)
A helyiek kedvenc kirándulóhelye a Steinernes Meer dél-nyugati oldalán, a Saalfeldenre nézö, törpefenyökkel borított szegély egyik kiemelkedése, a Kienalkopf. Télen is sokan felmennek, szinte mindig találni nyomokat, kitaposott utat a hóban, így viszonylag könnyü feljutni, ezért lett nekem is kedvenc célpontom, nyáron is, de föleg télen a bicikliabsztinencia miatt. Normál, bámészkodós, sokpihenös tempóban 1,5-2 óra alatt lehet feljutni a parkolóból (Bachwinkel). Eddig általában 1:15 körüli idöket mentem, inkább visszafelé szoktam bámészkodni, fényképezni. Néhány hete a szokatlan meleg miatt tornacipöben, hátizsák nélkül, sikerült 1:05-alatt leküzdeni a 900 m szintkülönbséget, elözö hétvégén szombaton is próbálkoztam, de vasárnap végre összejött egy órán belül.( 59 perc alatt) Bevallom, ennek már nem sok köze volt a „túrázáshoz“, pihenö nélkül hajtottam fel magam, az utolsó métereken szinte már csak a túrabottal löktem magam elöre. Mivel a menedékház már zárva van, a magammal vitt vizet kortyolgatva pihentem ki az egy órás „futamot“. Egy padon fekve sütkéreztem negyedórácskát aztán gyerünk lefelé.
Elözö télen már mély hó volt mikor elkezdtem feljárni, összesen tízszer mentem fel, még karácsony napján is, söt szilveszterkor is, barátokkal (de estére nem maradtunk).
Ha a körülmények és az egészségem közbe nem szólnak, az idén is szeretnék rendszeresen feljárni.
Hosszú évek óta legalább egyszer felmegyek a Persailhornra (2.350m) is, az idén elöször nem került rá sor.
Mikor a környékre költöztünk ez volt az elsö hegy ami véletlenül (informálódás nélkül) utamba került, és azóta a hódolója vagyok. Két „Klettersteig“ (via ferrata) is vezet fel a csúcsra, én többnyire a „Südwandsteig“-et választom a benapozottsága miatt, hamarabb elolvad a hó, nincs olyan sok csúszós, sáros szakasz mint a másik oldalon. Van néhány szakasza, ahol jobb, ha két kézzel kapaszkodik az ember, persze a rendes felszerelés (beülö, kötél, karabíner, sisak) a biztos megoldás. Nem tartozik a nehéz útvonalak közé, de nem szabad alábecsülni, szédülösök pedig jobb, ha elkerülik.
A menedékháztól még kb. 1,5-2 órát kell kalkulálni (tempótól függöen természetesen), a visszaútra pedig szerintem ugyanannyit. Összegezve: parkoló- menedékház 1,5- 2 óra, menedékház- csúcs 1,5- 2 óra, összesen 3-4 óra, vissza pedig legalább 3 az mindent összesítve 6-7 óra. Szerintem egy „rendes“ túrára ennyit kell szánni. Alternatíva még egy átmenet a Persailhorn csúcsáról a Mitterhorn-on (2.491m) át a Breithornra (2.505m), onnan a Riemannhaus érintésével viszza a parkolóhoz. Többször bejártam már, hajtósabb csapattal is 8 óra kellett hozzá. Nagyon szép túra, végig a saalfeldeni medence fölött, gyönyörü panorámával a Hohe Tauern irányába (Glockner, Venediger, Kitzsteinhorn).

Halottak napján

A nyugalom szigete volt vasárnap a hegy. A szép idö ellenére alig voltak túrázók az ösvényeken, bizonyára a halottak napja miatt .
Öt emberrel és egy kutyával találkoztam, futólag. A Wiehenthaler-Hütte teljesen elhagyatott volt , úgy éreztem egyedül vagyok e világon. ....................(talán úgy is volt.)
A temetö a városban van, része a hétköznapi hajszának, itt a hegyen sokkal közelebb van az ember az angyalokhoz.

Fuschertörl novemberben

Hosszabb szünet után újabb Fuschertörl túra. Délelött indultam, az árnyékos helyeken még deres volt az aszfalt, de kiérve a napra kellemesen melengettek a sugarak. Tulajdonképpen nagyon rövid az az idöszak amikor fel lehet ide tekerni, kb. május 1 és november 1 között, ha jól számolom ez csak 6 hónap. Kár, a telet nem kedvelem.
Sajnos eljött a szezon vége, a bicajozáshoz túl hideg lesz és a hó is leesett. Megkezdödik a tél, eljött a gyaloglás ideje.

Csúcshajsza

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, egy barátom legutóbb négyszer tekert fel a Hundstein-re egymás után egy nap alatt (4x1400=5600m szint) és még elégedetlen volt, mert szerinte látástól vakulásig még 2 beleférne.
Vele nem érdemes felvenni a versenyt, nekem elég egyszer is, de minden elismerésem a csújhajszás teljesítményért.

Hundstein_2117m

2009 július 19
Minden évben legalább egyszer szerepel a túraprogramban , hogy feltekerjek a Hundstein-re, söt mint ahogy most is sikerült, egy kört tegyek meg Saalfelden-Hundstein-Zellersee-Saalfelden útvonalon. Gyakori az oda-vissza útvonal is, de ha tehetem inkább a körutat választom, sokkal változatosabb a táj.
A túra Salfeldenböl (750m) indul Maria-Alm irányába. Az útvonalválaszték elég nagy, lehet a föúton vagy attól északra , esetleg délre a keskeny mellékutakon is haladni. Egyik sem kizárólagosan kerékpárút, de mindegyiken jelzik táblákkal a kerékpárútvonalat is, kis zöld táblákkal. (a föúton természetesen nem)
Az útvonal tulajdonképpen csak érinti Maria-Alm-ot, tovább kell tekerni Hinterthal (a Filzensattel) irányába. Úgy kb. 2 km-rel Maria-Alm után, közvetlenül az Abergbahn felvonó elött térek le jobbra az útról, jobb esetben már addig is a párhuzamos nyomvonalú mellékúton haladtam.
Balról 2-3 ház mellett elhaladva egy kis hidacskán át balra kell kanyarodni. Sárga táblákkal különbözö célokat jelölnek meg, némelyiken maga a Hundstein is fel van tüntetve, amelyiken nem, ott Hintermoos irányába kell haladni. A híd után jobbra tovább. A hidacskáig kb. 6km-t tettem meg szinte sík terepen, az emelkedö most kezdödik és tulajdonképpen a következö 6km-en át 10-15% közötti az emelkedö, (eszközöm a méréshez nincs, csak megérzésböl, tapasztalatból következtetek az értékekre) átlagosan 10% a csúcsig. Az aszfaltozott szakasz még kb. 2,5 km, utána apró zúzottkövel szórt, helyenként lazább, csúszósabb, többnyire elég keményre tömörödött az út.
Az aszfaltozott szakasz végén balra vezet tovább az út néhány kanyar után egy parasztudvarnál újra balra kell továbbmenni. Itt nemsokára egy meredekebb szakasz következik , de szerencsére nem túl hosszú. A felvonó középsö állomása mellett balról elhaladva néhány rövidebb meredek és laposabb szakasszal tarkított úton eljutok a következö elágazóhoz, ahol jobbra kell tartani (söt néhány méter után mégegyszer elágazik az út, ott megint jobbra). még egy hosszabb rámpa és elértem a középsö, enyhébb meredekségü (kb 3 km hosszú) szakaszt ahol két helyen még egy kicsit lefelé is gurulok. Úgy a szakasz 2/3-ánál érdemes mégegyszer megnézni a panorámát a Steinernes Meer felé (ebböl a magasságból más látványt nyújt, mint a völgyböl) mert utána az út balra (D-re) fordul a domborzatot követve. Itt egy lejtös szakasz következik ahol rövidesen meglátom a célt, a Hundstein csúcsát a házzal ( Statzerhaus).
A következö "vendéglö" mellett elhaladva újra meredek szakasz (kb. 5 km)következik egészen a csúcsig. A csúcs elötti két meredek rámpa már többször kifogott rajtam, ha nedves, felázott az út, kipörög a kerekem (28"-os trekking, enyhén profilozott keskeny kerékkel) de most meglepöen jól ment, egyszer sem kellett tolnom, a hófoltokból ítélve sokkal rosszabbra számítottam. Nem akarom megtippelni milyen meredekségü ez a két kemény szakasz, nekem valahol ott van azon a határon amin még fel tudok tekerni ezzel a géppel.
A ház elötti utolsó (laposabb) szakaszon sok a hófolt, a hét közepén friss hó esett .
Most nem térek be a házba, csak a mellete lévö kereszt mellé ülök le. Idáig kb. 14 km az út hossza az Abergbahntól (azaz az emelkedö),
A háznak szerintem semmi keresnivalója a csúcson, de ez nem kívánságmüsor.
A körpanoráma sokkal szebb lenne nélküle, de így is csodás a kilátás a Hohe-Tauern (D), a Zellersee (Ny), a Steinernes Meer és a Hochkönig (É) és még a Dachstein (K) irányába is.
Ugyanabba az irányba kell visszaindulni, ahonnan jöttem (azaz É), de kb. 200 m gurulás után egy táblánál balra fordulva, a Zellersee irányába vezt a keskeny ösvény. Ez már igazán nehéz terep, csak lassan, óvatosan gurulok, helyenként tolnom is kell. Egy vápában az utóbbi években mindig megmarad a hó, itt könnyen ki lehet csúszni, nyomokat taposva, lassan tolom át a gépet.
Az ösvény alján egy keskeny gerinccel állok szemben, jobbra a Schwalbenwand felé vezet az út, én balra tartok egy kis kapun át. Még mindig keskeny az ösvény, víz csorog mindenütt, sokszor tolnom kell a legsárosabb részeken. Szerencsére rövid ez a szakasz, a szélesebb útra kiérve már szabad az út, gyorsabban gurulok.
Az erdöbe érve sajnos sokkal durvább kövek burkolják az utat, és a friss hó miatt dagonyás a terep, lassabban gurulok, mégis csupa sár a hátam.
Nemsokára a forráshoz(kb. 6 km-rel a csúcs után) érek , ahol sikerül a legtöbb sarat lemosni a fékekröl, innen már száraz az út.
A csúcs után kb. 8 km-rel egy elágazónál az út balra vagy jobbra vezet tovább. Egyenesen elöttem meredek lejtö és a Zellersee. Balra Bruck (a.d.Glocknerstrasse), jobbra Thumersbach.
Jobbra indulok. Néhány kanyar után elhaladok az Enzianhütte mellett, nemsokkal utána újra aszfaltos lesz az út. Minden kanyar után más látvány tárul elém, a Thumersbach elötti utolsó rámpáról belátni az egész tavat.
Thumersbachtól a kerékpárúton (a völgy keleti oldalán, a hegy alján vezetö mellékúton) tekerek vissza Saalfeldenbe. Dimbes.dombos terep, de nagyobb emelkedök már nincsenek.
Az út 47 km hosszú, kb. 1400m a szintemelkedés.
Remélem sikerült kedvet csinálnom hozzá.
Aki az akciót kedveli, résztvehet a versenyen is, minden összel megrendezik, tekintet nélkül az idöjárásra. (még havazásban is) az idén szept. 26-án.

Karintia_1

május 12
Az idei nyár nem kényeztetett az idöjárással, eddig egy alkalommal kirándultam a "Kötengeren", annak is csak a peremére jutottam el. Bicajjal jónéhányszor úton voltam, de többnapos túrákra nem merészkedtem, inkább a helyi útvonalakon tekertem, amolyan alapozási szándékkal. Autós kiruccanásokkal kombinálva megmásztam néhány hágóutat és magaslatot, amikröl részben már beszámoltam. Most egy ilyen karintiai körröl szólnék.
Terv szerint 4 magaslatot céloztam meg, bízva benne, hogy egy korai indulással sikerülhet a dolog.
1. Turracherhöhe
7:30-kor indultam útnak (Reichenau), csekély forgalom, hüvös idö, még látszott a lehelletem. Az egész útnak csak egy nehezebb szakasza volt, ahol kb. 22%-os a merdekség és sajnos az út is éppen ott a legkeskenyebb. (nem volt gond az említett forgalom mellett).
Felérve ugyan láttam már mozgolódó embereket, kirándulni induló túristákat, a tóba csobbanó szállóvendégeket, de még nem indult be igazán az élet. A guruláshoz még a meleg cuccok is elökerültek. A Turracherhöhe és környéke, a Nockberge, külön is megérne egy túrát, de most voltak további céljaim is.
2. Falkertsee-Hütte
Forró tea, kalács, indulás. (Wiedweg) Itt már egyre több lett az autó, de bringással még mindig nem találkoztam. A legnehezebb szakasz talán az utolsó km. (bizonyára a fáradtság miatt). Fennt éttermek, házikók, parkoló autók és rengeteg túrista fogad. Nagyon sok a kisgyerek, a kis tó körül egy (fizetös) Heidi-Alm-ot építettek nekik.
3. Lammersdorfer Berg
Néhány km autózás után Dellach-ban a föúttal párhuzamos de magasabban fekvö útra kanyarodva érem el Lammersdorfot. Áttekinthö nagyságú település, hamar találni megfelelö parkolót. Kemény meredekséggel kezdödik a hegy és tartósan az is marad. Kanyarok, rámpák az erdöben, (jó az árnyék kb. 20%-nál) aztán úgy a hatodik km. körül már látni a parlolót és a házat. Itt véget is ér az aszfalt, az elején kisebb, késöbb egyre durvább kövekkel szórt út vezet a csúcsra (Steinmandl). Inkább mountainbike-nak való terep, de a kezdödö esö ellenére szerencsésen felérek. (2020m)Gyönyörü körpanoráma, alattam a Millstättersee.
A gurulást sajnos megnehezítik az utat keresztben felszabdaló folyókák, minden zökkenésnél attól tartok, hogy deformálódhat a kerék.
Az autónál forró tea, hozott elemózsia, nincs idö beülni valahová, még vár az utolsó emelkedö.
4. Maltatal
Eredetileg a Katschberg szerepelt a tervben, de Gmündbe érve meggondoltam és a sportpálya parkolójából nekivágtam. 15 km enyhe emelkedö után kezdödik a mászás. Az idö sajnos megint bizonytalan lett, újra meg újra szemerkélni kezdett az esö, amitöl a kései start és a fáradtság együttes hatására a feladás gondolata motoszkál a fejemben.
Az esö eláll mielött megállnék, ...tovább, tovább.
Kanyarok, rámpák, nincs nagy meredekség, de a Katschbergen már fennt volnék, kicsit elkalkuláltam magam a szintemelkedéssel.
Megint esik. Feladjam?.
Megint eláll mire elhatároznám magam. (szerencsére). Ez a játék megy néhányszor.
A lámpával szabályozott keskeny szakasznál már áll két autó, a kijelzö 19 perc várakozást jelez. Rövid átgondolás után (20 perc egy forduló, akkor talán 10 percig nem jönnek még lefelé) nekilódulok. Az elsö alagút hosszú és sötét, bizonytalannak érzödik mert csak a lyukat lehet látni a végén (majdnem 500m) azonkivül semmit, sem a bicajt, sem az utat, azaz egyszóval tök sötét van.
A többi alagútbam van némi világítás és rövidebbek is. Közben hallom, jönnek fentröl, félreállok, szerencsére nem egy alagútban mert a motorosok hangosak mint mindig.
A fenti lámpát úgy érem el, hogy alulról még nem jönnek, fentröl meg már hosszú sor várakozik. Mindjárt a sor elején magyarok várnak, köszöntöm öket, ök pedig "megnyugtatnak", hogy még messze a cél. még néhány kanyar és már látom is, (a gátat) de még tényleg messze van, és még felfelé is jócskán tekerhetek, de innem már nem lehet feladni.
18:15-kor érek fel, (1920m)a legröbb autó már lent van, alig vannak a parkolóban. Kicsit pihegek, körbenézek, fényképezek. Öltözés (száraz cucc) és indulás lefelé. A kimerültség miatt fázni kezdek, de a lejtö utáni szinte sík 15 km újra felmelegít.

Utólag összeszámolva 3940 m szint jött össze, nem csoda, hogy ki voltam durranva.
Egyelöre ennyi Karintiából.

Nemzetközi bringástalálkozó

Már régebben feljegyeztem a naptáramba, de nem voltam benne biztos, hogy el tudok menni a
találkozó -ra, aztán mégiscsak sikerült.
1.nap
A többiek már elözö nap megérkeztek, én a start elött fél órával értem a kiindulóponthoz. (Elmen, Tirol) Kisebb késéssel elindult a csapat a Hochtannbergpass felé.


A csapattal együtt az esö is "útnak eredt", és majdnem olyan kitartó volt mint mi. Nem szoktam hozzá az esös bicajozáshoz, de itt kénytelen voltam alkalmazkodni. Egy hosszabb esökabát nem ártott volna, hogy a hátamról a vízet ne pont az ülésre vezesse.
Hamar kiderült, hogy a résztvevök gyorsasága és teljesítménye nem azonos szinten van (nem mintha azt gondoltam volna elötte), és a beharangozott csúcs(csapat)fotó helyett, (talán az esönek is köszönhetöen) a gyorsabbak már gurultak is vissza. A vorarlbergi kiruccanás és a késöbb visszaérök számára kapkodva elfogyasztott "energiautánpótlás" után már indult is a második menet, a Hahntennjoch-ra. Mindenki meglódult, én maradtam a saját tempómnál. Végig úgy látszott, utolsóként érek fel (persze ez nem verseny, a részvétel és a célbaérés a fontos), de a cél elött két km-rel elkerültem a gyors tempó áldozatait, akik az út szélén várták, hogy visszatérjen beléjük a lelki és testi erö. Lefelé megint elkapott az esö, de az idei nyarat tekintve, ezen már nem is lehet csodálkozni.
2.nap
A csapat még elözö nap áttelepült Oberstdorf-ba (Bayern), most onnan indultunk. Az elözö napi káoszból kiindulva, most kisebb csapatok szervezödtek, mi (négyen) magyarok elöször a nehezebb célt választottuk, a Riedbergpass-t. A táv közepén tartósan 16%-os az emelkedö, rendesen meg is izzasztott minket. A következö cél az Allgäuer Berghof, szintén meredekebb szakaszokkal, de nem olyan kemény mint az elözö. Mivel viszonylag korán visszaértünk, gondoltam a délután hátralévö részében megpróbálom a három nappal késöbbi (amikor én már nem tudok résztvenni) célt, a Nebelhorn-t. Elöre készültem rá, a Hirschbichl 30%-os részén többször , oda-vissza, de rá kellett döbbennem, hogy ez más kategória. Az alsó szakasz is igen kemény, de az utolsó három kilóméter 35%-os rámpáin nem volt esélyem. Az elsö meredek rámpa közepéig felküzdöttem magam, aztán következett a tolás. Az aszfaltburkolat túl van már fénykorán, repedezett, felfagyott, hatalmas lyukakkal tarkított és egy néhol finomabb, máshol durvább kavicsos réteg fedi, amitöl igazán jól csúszik. Néhány helyen még gyalog is megcsúsztam, "kipörögtem". A 16kg-os bicaj nem könnyített a dolgon. Már a meredek szakasz közepén visszafordultam volna, ha néhány kanyarral fölöttem, meg nem láttam volna az olasz csapatot. "Ha ezek felmennek, akkor nem adom fel én sem" , ez ösztönzött, hogy végigcsináljam, mert bicajozásnak ezt nem lehetett nevezni. A többiek is tolták a bicajt, csak egy-egy rövid szakaszon sikerült felülnöm. Felérve aztán kárpótolt a kisütö nap és a kilátás. Ide csak a szuper technikás és kondis bringások tudnak feltekerni , (a neten lehet találni beszámolókat,) de azok küzül is kevesen.
Talán ez a belinkelt fotó jobban megmutatja, hogy mi az ábra.
3.nap
Eöször az Oberjochpassra tekert fel a csapat, most kivételesen kisebb volt a különbség , csak néhány perc különbséggel értünk fel. Ez volt a legkönnyebb a programban. A következö célhoz már megint Tirol-ban találkoztunk.(Lermoos). A szétzilálódás már az indulás elött lezajlott, a csapat egy része Reutte-ban egy rendezvény miatt dugóba, azaz útlezárásba keveredett, ezért megint újabb kis csapatok alakultak. Egy idösebb (64) holland házaspárral tekertem Berwangig, alig tudtam lépést tartani velük. A találkozó számomra utolsó célja a Zugspitze alá, az Ehrwalderalm-hoz vezetett. A hollandokkal csak a nagyobb meredekség miatt tudtam együtt menni.
Az internetes ismeretségböl valódi lett itt a talákozón, de az angol nyelvtudás hiánya nagy hátrány. Németül csak néhányan beszéltek, azok is pocsékul, társalogni nem lehetett velük.
A közös célok viszont összehozzák a nem egy nyelven beszélöket is.

Halltal

május 31.
Bízva abban, hogy a meteorológusok elörejelzése most sem fog bejönni, elindultam egy kis autós-bicajos kirándulásra. Néhány könnyebb német magaslat után visszakanyarodtam Innsbruck felé.
A nap lezárásaként elindultam egy csodás úton a Halltal-ba. Meredeken (egy rövid szakaszon 32%-os emelkedön), a patak mellett, sziklafalak között vezet fel az aszfaltos út szinte a völgy végéig. Az utolsó szakaszon, egy sorompó után már kavicsos az út, meredek, durvább kövekkel.
A kemény emelkedö ellenére ajánlom mindenkinek, a hely szépsége kárpótol az izzasztó tekerésért.

és ...................

megint.
május 22.
Idén ez a negyedik alkalom, hogy a Fuschertörl-t veszem célba.
Két dologban is eltér az eddigiektöl:
Két magyar BIG-essel, Orsolyával és Tamással tekerünk (ök a Hochtorig mennek)
és az idöjárás sem mindennapi. A vámház elött elkezdett esni, több mint fél órát vártunk egy elötetö alatt. Utána helyenként még a napot is láttuk a 26-os km-ig (Kiállítás). Szerencsére pont az épületnél kapott el minket a következö esöhullám. Dörgött is, a szél is erösen fújt, de egy fél óra múlva már kék ég alatt tekertünk tovább. A F.Törlnél én visszafordultam és még jóidöben kezdtem legurulni. Az esö a vámház elött már erösen zuhogott, Fusch-ba leérve pedig már felhöszakadás lett belöle. Csak negyedórára menekültem egy buszmegállóba, Bruck felé nézve kék eget láttam, és vizesen várakozni nem sokkal jobb mint vizesen tekerni. Zell am See-ben ragyogó napsütés volt.
Fö a változatosság.

Filzen_Jufen_Kronreith

május 24.
A beígért viharos idöjárás miatt nem mertem nagyobb útra vállalkozni, ezért megpróbáltam a helyi lehetöségeket kombinálva valami új útvonalat találni.
Saalfeldenböl(750m) a Filzensattel-re (1290m) , onnan vissza a Jufenre vezetö út elágazásáig (890m) . Jufen (1110m idáig mind aszfalt) , majd a másik oldalon le Maria-Alm-ba. Itt sajnos két helyen még lefelé is tolnom kellett, mert az út pocsék, puha és túl nagyok a kövek.
Maria Alm-ból (800m) a Kronreith kör visszafelé (nem azonos nyomvonalon) 1300m-re, majd gurulás Saalfeldenbe. Kereken egy marathoni táv jött össze (42 km és 1260m szint)

és megint..................

(május 17) Fuschertörl. Gyönyörü idö, de fennt (kb. 21 km-töl a F.Törlig ,azaz 27,5km-ig) viharos szél, széllökések. Kiakasztottam a lábam a pedálból, mert szinte felborított, teljesen rá kellett dölni a szélirányra. Sokszor mentem fel már szélben, de ez túltett minden eddigin.