találkozó -ra, aztán mégiscsak sikerült.
1.nap
A többiek már elözö nap megérkeztek, én a start elött fél órával értem a kiindulóponthoz. (Elmen, Tirol) Kisebb késéssel elindult a csapat a Hochtannbergpass felé.
A csapattal együtt az esö is "útnak eredt", és majdnem olyan kitartó volt mint mi. Nem szoktam hozzá az esös bicajozáshoz, de itt kénytelen voltam alkalmazkodni. Egy hosszabb esökabát nem ártott volna, hogy a hátamról a vízet ne pont az ülésre vezesse.
Hamar kiderült, hogy a résztvevök gyorsasága és teljesítménye nem azonos szinten van (nem mintha azt gondoltam volna elötte), és a beharangozott csúcs(csapat)fotó helyett, (talán az esönek is köszönhetöen) a gyorsabbak már gurultak is vissza. A vorarlbergi kiruccanás és a késöbb visszaérök számára kapkodva elfogyasztott "energiautánpótlás" után már indult is a második menet, a Hahntennjoch-ra.
Mindenki meglódult, én maradtam a saját tempómnál. Végig úgy látszott, utolsóként érek fel (persze ez nem verseny, a részvétel és a célbaérés a fontos), de a cél elött két km-rel elkerültem a gyors tempó áldozatait, akik az út szélén várták, hogy visszatérjen beléjük a lelki és testi erö. Lefelé megint elkapott az esö, de az idei nyarat tekintve, ezen már nem is lehet csodálkozni.2.nap
A csapat még elözö nap áttelepült Oberstdorf-ba (Bayern), most onnan indultunk. Az elözö napi káoszból kiindulva, most kisebb csapatok szervezödtek, mi (négyen) magyarok elöször a nehezebb célt választottuk, a Riedbergpass-t. A táv közepén tartósan 16%-os az emelkedö, rendesen meg is izzasztott minket. A következö cél az Allgäuer Berghof, szintén meredekebb szakaszokkal, de nem olyan kemény mint az elözö. Mivel viszonylag korán visszaértünk, gondoltam a délután hátralévö részében megpróbálom a három nappal késöbbi (amikor én már nem tudok résztvenni) célt, a Nebelhorn-t. Elöre készültem rá, a Hirschbichl 30%-os részén többször , oda-vissza, de rá kellett döbbennem, hogy ez más kategória. Az alsó szakasz is igen kemény, de az utolsó három kilóméter 35%-os rámpáin nem volt esélyem.
Az elsö meredek rámpa közepéig felküzdöttem magam, aztán következett a tolás. Az aszfaltburkolat túl van már fénykorán, repedezett, felfagyott, hatalmas lyukakkal tarkított és egy néhol finomabb, máshol durvább kavicsos réteg fedi, amitöl igazán jól csúszik. Néhány helyen még gyalog is megcsúsztam, "kipörögtem". A 16kg-os bicaj nem könnyített a dolgon. Már a meredek szakasz közepén visszafordultam volna, ha néhány kanyarral fölöttem, meg nem láttam volna az olasz csapatot. "Ha ezek felmennek, akkor nem adom fel én sem" , ez ösztönzött, hogy végigcsináljam, mert bicajozásnak ezt nem lehetett nevezni. A többiek is tolták a bicajt, csak egy-egy rövid szakaszon sikerült felülnöm. 
Felérve aztán kárpótolt a kisütö nap és a kilátás. Ide csak a szuper technikás és kondis bringások tudnak feltekerni , (a neten lehet találni beszámolókat,) de azok küzül is kevesen.Talán ez a belinkelt fotó jobban megmutatja, hogy mi az ábra.
3.nap
Eöször az Oberjochpassra tekert fel a csapat, most kivételesen kisebb volt a különbség , csak néhány perc különbséggel értünk fel.
Ez volt a legkönnyebb a programban. A következö célhoz már megint Tirol-ban találkoztunk.(Lermoos). A szétzilálódás már az indulás elött lezajlott, a csapat egy része Reutte-ban egy rendezvény miatt dugóba, azaz útlezárásba keveredett, ezért megint újabb kis csapatok alakultak. Egy idösebb (64) holland házaspárral tekertem Berwangig, alig tudtam lépést tartani velük. A találkozó számomra utolsó célja a Zugspitze alá, az Ehrwalderalm-hoz vezetett. A hollandokkal csak a nagyobb meredekség miatt tudtam együtt menni.Az internetes ismeretségböl valódi lett itt a talákozón, de az angol nyelvtudás hiánya nagy hátrány. Németül csak néhányan beszéltek, azok is pocsékul, társalogni nem lehetett velük.
A közös célok viszont összehozzák a nem egy nyelven beszélöket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése