Saalfeldentöl Weißbach-ig (az első 16km) a kanyargós kerékpárúton még épp csak a 30-as átlagot értem el, a következő 18km-t Unken-ig már az országúton, itt sikerült annyit javítani, hogy összesen a 34 km-re 34,5-ös átlag jött össze.
A nagy hajszától rendesen kikészülve vágtam neki a hegymenetnek. A Heutal végéig aszfaltos út vezet, utána kavicsos erdészeti út. Számítottam rá, hogy helyenként lesznek hófoltok, úgy is lett, de szerencsére nem voltak túl hosszúak. Akkor ért a meglepetés mikor felértem az út legmagasabb pontjára. A német oldalon sífutópályát csináltak az útból. Kétoldalt mellette az erdöben már nem volt hó, csak foltokban, az úton viszont volt még kb. 50cm. El kellett döntenem, hogy visszaforduljak-e, vagy továbbmenjek. Sajnos fogalmam sem volt, milyen messze van még a Winkelmoos-Alm, ahonnan újra volt rendes út.
Továbbmentem.
Innen épp fordítva nézett ki a dolog mint eddig, nem hófoltok az úton, hanem útfoltok a hóban. Igy van ez, ha belekezdtünk valami hülyeségbe, végig is kell csinálni. Nem néztem a részkilométereket, de kb. 4km-t toltam a sífutópályán a bicajt. A gyalogtúrázók kicsit furcsán néztek rám, úgy látszik nem láttak még elszánt biciklistát.
A Winkelmoos-Alm-tól aszfalton gurultam az országútig, onnan Reit im Winkel-ig helyenként megint emelkedett. Innen Kössen felé vettem az irányt, majd Erpfendorf és Waidring felé.
Nagy kaland volt, a Winkelmoos-Almot mostantól Klondike-nak fogom nevezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése