2015 karácsonyán kaptam egy egy minikamerát, amit még gyorsan sikerült is tesztelni egy gyalogtúrán, ugyanis a 2015-ös december nem hozott havat, lazán lehetett sétálgatni a hegyeken.:
https://www.youtube.com/watch?v=MwPg541fIoA
Több próbavideó és technikai megoldás után megmaradtam egy "barkács" megoldásnál: a kamerát egy kis rögzítőprofillal a kormánytáska adapteréhez csavaroztam. A rögzítőprofil előnye, hogy a kamera a táska fölé került (ha túl van tömve a táska, akkor sajnos még mindíg látszik a teteje), hátránya pedig, hogy a profil alul van rögzítve, a kamera ezért felül rezegni szokott, ha rázós az út.
Az első félig-meddig "nézhető" próbálkozás, egy 4-napos túráról, persze meg sem közelíti az általam is követett videós bringások filmjeit, nem beszélve a verbális részéről, amit teljesen kihagytam, ezért "silent-biking".:
https://www.youtube.com/watch?v=lCOqQMo3rxQ&t=5s
Saalfeldenből, három nap alatt Gradoba, a negyedik napon pedig Triesztbe és vonattal vissza Saalfeldenbe.
A második nap délutáni szakaszát mindenkinek szívből ajánlom, csodás táj, szuper bringaút, alagutak, hidak. Ez a "Pontebbana", egy felszámolt vasút nyomvonalán kialakított bringaút, kb. 50-60km hosszon. Igaz, hogy Pontebba után egy helyen elvétettük, (a vidón meg is jelöltem a helyet), mert az enyhe lejtőn, jó tempóban a baloldalt kitett minitáblát (>>) meg sem láttuk. Jobbra, egy lépcsőn kellett volna egy szinttel feljebb menni. A tévedés miatt aztán néhány kilóméterrel később egy terepes tolás következett, hogy visszatérjünk a bringaútra.
2017. január 29., vasárnap
2013. október 12., szombat
Stoissengraben
Ezek egyike a Saalachtalból Saalfelden után kb. 3km-re északra egy keleti irányba nyiló „árok“, oldalvölgy, hasadék, a Stoissengraben. Évek múltak el úgy, hogy mindig csak elmentem mellette a Saalfeldent Loferrel összekötő kerékpárúton, vagy csak az első néhány száz méterén sétálgattam, nem tűnt olyan nagy attrakciónak mint a többi „Naturgewalt“ melyeket a turizmus számára kiépítettek. Táblák sem jelzik az útról, hogy hol kellene lehajtani, tulajdonképpen csak a helyiek ismerik, azok is többnyire csak az első szakaszát, pedig az igazi vad, természetes szépségét csak az út utolsó harmadán mutatja az árok. Egyszóval egy elrejtett , szinte titkolt szépséget szeretnék bemutatni azoknak akik a környéken járnak, de nincs idejük vagy kedvük egész napos, nehéz túrákat menni a hegyekbe, a Steinernes Meer csúcsaira vagy a „Hüttékhez“.
Saalfelden után egy hosszú lejtő majd egy kb. 1km-es sík szakasz következik ahol mindkét oldalon legelő van az út mellett. Utána a jobb oldalon a hegy lába egészen a főútig kinyúlik, a kerékpárút néhány méterre megközelíti az utat. Tábla nem jelzi, de itt kell lehajtani. Vigyázat, a kerékpárútra hajtunk rá, egy rövid szakaszon, a parkolóig autóval is behajthatunk. A keskeny, aszfaltozott úton kb 200m után érjük el a parkolót.
A tábla szövege
Van néhány szakasz, ahol a drótkötél nélkül nehezen jutnánk át, fő a biztonság. A patak számos kis vízeséssel jut lefelé, ennek megfelelően az út emelkedik, de nem meredek és főleg nem hosszú. Az út végén még néhány keskeny pallón és egy vaslétrén
Jó kirándulást!
Címkék:
Ausztria,
kirándulás,
Pinzgau,
Saalfelden,
Stoissengraben,
Stoißengraben
2013. március 16., szombat
a befagyott kőtenger
Az időjárás a tavasz közeledtével egyre kiszámíthatatlanabb lesz. Voltak már napos, meleg hétvégék aztán jött az eső utána megint a havazás és újra hideg lett. Itt persze nem akkora a káosz egy havazás után mint odahaza ezen a “tavaszi” március 15.-én, de a hegyek miatt nincs is idelent akkora szél, és valószínűleg több kotró is dolgozik. Ez utóbbit csak feltételezem, nem tudom milyen a kotróhelyzet jelenleg, de néhány éve tapasztaltam, valamikor karácsony és szilveszter között hazafelé Pestről Tolnába. Èjjel kettőkor indultunk sűrű havazásban és (akkor még nem volt kész az autópálya) az első és egyetlen kotróval Dunaújvárosnál találkoztunk a kb. 140 km-es szakaszon. Szerencsére alig volt forgalom így a téli gumikkal és óvatosan vezetve gond nélkül hazajutottunk. Persze elég lett volna néhány nyári gumis teherautó, egy kis keresztbeállás és már vége lett volna. Akkor arra gondoltam, nekem könnyű, hazaértem, szabin vagyok nem kell mennem sehová, de mi lesz azokkal akik korán indulnának munkába. Persze azóta csak javulhatott a helyzet…………
Voltak már nagyobb gondok is, a dugóknak ugyan senki sem örül de a túristákra szükség van, azok nélkül nem menne a szekér itt sem.
A kőtenger persze ebből semmit sem vesz észre, neki az egyik tél olyan mint a másik.
A nagy hidegben kemény volt a hó, a letaposott ösvényen hólánccal jól lehetett haladni, a melegebb napok viszont annyira felpuhították , hogy az ösvény állandóan beszakad. Látni néha a lyukakat, mégis mérgelődök, ha térdig beszakadok.
Egy tavaszváró videó a kőtengerről, most találtam. Én erre csak gyalog járok de "elrettentő" példának jó.
Címkék:
kőtenger,
napló,
Saalfelden,
Steinernes Meer,
Wiechenthalerhütte
2013. február 3., vasárnap
Gondolatösvényen (téli gyalogtúra)
A parkolótol kb. 900m a szintkülönbség a célomig, a Wiechenthaler-Hütte-ig. Ezt nyáron, ha jó formában vagyok kb. 60-70 perc alatt teszem meg, télen néha 100-120 perc is kell hozzá. Ha már jól kitaposták az ösvényt
hamarabb is feljutok, ha "hólánc" van a bakancsomon kb. 10%-al gyorsabban érek fel. Nyáron ritkán vagyok itt, amikor bicajozni lehet, vagy máshol túrázni a hegyeken, télen viszont csak itt találok kitaposott ösvényt, mert annyian járnak ide. Van egy tucat túrázó akivel rendszeresen találkozom, de többnyire csak a Hütténél vagy ha ellenkező irányba megyünk. Leggyakrabban párhuzamosan haladunk, ha egyikünk 10-15 perccel később indul a parkolóból, az autókból ítélve tudja ugyan, hogy mások is épp úton vannak, de nem érjük be egymást.
A Hütténél van aki egy órát is elidőzik. Előkerülnek az uzsonnák, a teás termoszok, néha a pálinkásüvegek is.A ház nem üzemel télen, de az előtető
alatt szigetelt ládában kiraknak sört, radlert és üdítőket, fölötte a falon a becsületkassza. Nem halottam, hogy valaha is gond lett volna ezzel.Persze a hőszigetelt láda és a rárakott takarók ellenére jéghidegek az italok, ritkán fogyasztok belőle, inkább cipelem a termoszt.
Visszatérve a gondolatok ösvényére, az egész csak addig tart, míg ki nem bukkan előttem a Hütte. Az utolsó 5 percben már csak a célt látom magam előtt, minden gondolat elszállt, mindent elfelejtek. Olyan ez mint az ébredés.
Fennt újra kitárul a világ. Miv
el nem a csúcson vagyok csak egy előretolt bástyaszerű kiszögellésen, nincs körpanoráma, de attól még lenyűgöző az egész. Mögöttem a Steinernes-Meer falai, előttem a Saalfeldeni-medence. Balra a Dientner-Berge (vagy Salzburger-Schieferalpen) a Hundstein-nel, középen a Zellersee mögötte a Hohe-Tauern, jobbra a Kitzbüheler-Alpen. A sort a jobbszélen a Leoganger-Steinberge zárja a monumentális Birnhorn-nal. Ha az időjárás kicsit zordabb, nem maradok sokáig, napsütésben hamar eltelik egy félórácska a bámészkodással, előfordult már, hogy két órát is elidőztem fennt egy jó csapattal.
Visszafelé már látom a tájat sőt a részleteket is. Gyakran megállok nézelődni, fotózni. Többszáz fotót lőttem már ugyanott, mégis mindig másnak látom, mindig új élmény.
_________________________________________________________________________________
GEDANKENPFAD
Der Stock zischt bei jedem Schub, der Schuh knirscht bei jedem Tritt, ……Stock, Schuh, Stock ,Schuh………….zischen, knirschen, zischen, knirschen. Dazu kommt noch die Steigung, der Puls nähert sich dem anaeroben Bereich. Die Welt engt sich ein, ich sehe nur den Pfad vor mir, nur die nächsten Meter wo ich gleich treten werde. Der monotone Ablauf, die unendliche Wiederholung der Töne, die scheinbare Einengung der Umgebung führt zu einem Trance ähnlichen Zustand. Ich bin eigentlich nicht außer mir sondern außer der Welt. (Flow) Ich kenne mich nicht aus in der Sache, aber es wird vielleicht verständlich wenn ich es erkläre.
I
ch begehe den Weg so oft, dass ich ihn schon fast auswändig kenne, ich gehe als ob ich einen eingebauten Kompass hätte, ich schaue nur auf den nächsten Schritt, wo muss ich auf eine Wurzel oder auf eine eisige Stelle aufpassen. Schon nach wenigen Minuten erreiche ich diesen Zustand, sodass ich von meiner Umgebung nur die vor mir liegende ca. 2 Meter lange Wegstrecke, selbst die nur bis auf knapp über den Boden wahrnehme. Die Gedanken übernehmen die Herrschaft, vom Mückenstich bis zum Weltuntergang schießt mir allerlei durch den Kopf. Es ist wie ein stummer Monolog. Es wäre interessant wenn ich eine Tonaufnahme machen könnte, wenn ich es anhören könnte nachdem ich in die normale Welt zurückgekehrt bin. Es ist wie ein Traum, es scheint zwar echt zu sein aber nach dem „aufwachen“ kann ich mich nicht mehr erinnern, es bleiben keine Details, es ist selten dass ich einige Gedanken im nachhinein in Erinnerung rufen kann. 
Vom Parkplatz sind es ca. 900 Höhenmeter bis zur Wiechenthaler-Hütte . Im Sommer, wenn ich in fit bin, brauche ich ca. 60-70 Minuten, im Winter sind es schon 100-120. Wenn der Pfad gut ausgetreten ist, oder mit Steighilfe an den Schuhen kann es um ca. 10% schneller gehen. Im Sommer wenn man radeln oder auf andere Gipfel steigen kann komme ich selten her, im Winter jedoch finde ich nur da einen so gut ausgetretenen Pfad, weil ihn so viele begehen. Es gibt etwa ein Duzend Wanderer die ich regelmäßig treffe, aber meistens nur bei der Hütte oder wenn wir in gegengesetzter Richtung gehen. Meistens gehen wir parallel miteinander. Wenn der eine 10-15 Minuten später startet, weiß er vielleicht, dass andere auch auf dem Weg sind, holt die aber nicht mehr ein. Manche bleiben länger oben, es wird die Jause aus dem Rucksack geholt, die Thermosflasche oder manchmal ein Schnaps.
Die Hütte ist im Winter außer Betrieb, unter dem Vordach ist jedoch in gedämmten Kisten Bier und Radler eingelagert sodass man sich selbst bedienen kann, die Kasse ist darüber an die Wand montiert. Trotz Dämmung und warme Decken sind die Getränke zu kalt, ich trinke selten etwas, nehme lieber meine Thermosflasche mit.
Zurück zu dem „Gedankenpfad“, es dauert nur so lange bis die Hütte auftaucht. Die letzten 5 Minuten sehe ich nur mehr das Ziel vor mir, alle Gedanken sind weggeflogen, alles habe ich vergessen. Es ist wie das Erwachen.
Oben geht die Welt wieder auf. Da ich mich nicht auf einem Gipfel befinde gibt es keinen Rundblick, es ist aber trotzdem wunderschön. Hinter mir das Steinerne Meer, vor mir das Saalfeldner-Becken. Links die Dientner Berge mit dem Hundstein, in Mitte der Zellersee, dahinter die Tauern, rechts die Kitzbüheler-Alpen. Am rechten Rand zum Abschluss die Leoganger Steinberge mit dem monumentalen Birnhorn.
Bei schlechtem Wetter bleibe ich nicht lange, wenn es sonnig ist vergeht aber schnell eine halbe Stunde mit Schauen und Wundern, ich bin schon mal 2 Stunden auch geblieben mit einer guten Gesellschaft.
Auf dem Rückweg schaue ich mir Alles an, jetzt kann ich sogar die kleinen Dinge sehen. Ich bleibe oft stehen um Fotos zu machen oder nur zum schauen.
Ich habe schon viele Fotos an derselben Stelle geschossen, es ist aber immer anders, immer ein neues Erlebnis.
Die ganze Runde dauert ca. 3-4 Stunden, ist aber so schön dass ich immer wieder hinauf muss.
Címkék:
kőtenger,
napló,
Steinernes Meer,
Wiechenthalerhütte
2013. január 2., szerda
Nyári túrák 2012
Visszaérve az autóhoz eldőlt, hogy a Flüelát végleg kihagyjuk, még mindig fekete esőfelhők burkolták be. Következő célunk a Gavia lett. Ponte di Legno-ba érve megint eső fogadott minket, de szerencsére egy órás várakozás után elállt. Az út felfelé egyre keskenyedett, egyre meredekebb lett (vagy csak annak tűnt), Andris bicajának
Másnap Pinzolo-ból az Adamello nemzeti parkba kerkekeztünk (Val Genova), itt autók helyett a kirándulók állták utunkat, még “gázolás” is majdnem volt, szerencsére felfelé tekerve, így nem lett baja a háttal elénk lépő lelkes fényképésznek.
Ezzel véget is ért a rövid kirándulás, hazafelé még megjártunk autóval néhány híres hágót ahol már jártam ugyan bicajjal, de Andris még nem.
A következő hétvégén újra Ausztriában tekeregtünk, kevésbé látványos helyeken .(Rohrer Sattel, Grubberg, Ebenwald, Zellerain)
Már régóta terveztem egy hosszú tekerést (Saalfelden-St.Pölten), hogy teszteljem mennyi fér bele egy napba. Augusztus elején erre is sor kerülhetett.
Itt már nagyobb gondom lett, többször érdeklődnöm kellett, kerülővel ugyan de megtaláltam a hidat Ennsnél. A balparton már megint kerékpárúton haladtam, rövid letérőkkel, de végig a Duna mellett. Grein után rövid pihenő és gyerünk tovább, már nincs messze.
Reggel csendesen készülődtem, még aludtak a kempingezők. Nagy ritkán elhaladt mellettem egy autó, de amúgy nyugalmas tekerés volt, gyönyörű kilátással. Fennt egy háborús emlékmű van, kicsit a Citadellára emlékeztet. Nem sokáig időztem, még maradt néhány emelkedő aznapra. Estére értem a Gardatóhoz, de még úgy éreztem belefér egy mászás.
Szeptember elején végre sikerült Andrissal együtt eljutni a nagy francia hágókhoz. Mindig csak meséltem róla, mekkora élmény de együtt még nem jártunk itt.
Hosszú autózás után sajnos esőben érkeztünk az olasz-francia határra. Mire Barcelonnette-be értünk elállt az eső, de továbbra is borult maradt.
Lepakoltunk a kempingben és elindultunk a Col de la Cayolle-ra. Időnként elkezdett szemerkélni, de nem lett erősebb, így sikeresen feljutottunk. Lefelé megint a kesztyűk okoztak gondot,
Délutánra már a nap is megmutatta magát, akkor már a Col de Champs felé tekertünk. A hágón megint két messziről jött bringással találkoztunk, ők kanadaiak voltak. Lehet valami ezekben a francia hágókban, ha ilyen messzeföldről is idevonzza a biciklistákat.
Este már Grassban voltunk.
Reggel megint korán indultunk a nem igazán ismert céljaink felé. (Col de Valferriére és Montagne de Doublier). Itt nem az eső és a hideg, épp ellenkezőleg, a hőség viselt meg minket. Késő délután még a kemping medencéjét is ki tudtuk próbálni.
A hazaúton San Remo mellett még dombocskára is feltekertünk. Mindkettő a Milano-San Remo versenyről ismert, nem lehet az igazi hágóutakkal összehasonlítani.
A kerékpáros szezont október végén zártuk, de addig még két émlítésre méltó túra jött össze:
három magaslat, a Steinplatte a Lofereralm és a Hirschbichl egy körben. (122km, 2800m szintemelkedés, külön-külön is szép túra mindegyik, de így együtt különösen.)
és a Tauernmoossee (125km kb.1700m szintemelkedés). Ide mindig szivesen jövök, elvarázsolt hely, háromezresek között szinte egyedül a természettel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)