fotók_2

 a Steinernes Meer és környéke

a Hochkranzról észak felé

a ködfal mögött

lentről alkonyatkor

fentről déli irányba

a Breithornról

BIG_2011

Ebben a zord időben még egy kis sétához sincs kedvem, ez a legjobb idő ahhoz, hogy összefoglaljam a 2011-es  bicajos évet.

A  szezon egy isztriai kirándulással kezdődött márciusban, de erről már beszámoltam egy másik bejegyzésben.

Utána a szokásos tavaszi program a környéken, erőgyűjtés a nagyobb kihívásokhoz.

A Fuschertörl márciusban ugyan még nem, de szokatlanul korán, április elején már járható volt, április végén pedig újra feltekertem. Május elején Andris is eldöntötte, hogy neki sem ártana egy kis bicajozás. A Hirschbichl-vel kezdtük, de mindjárt  másodikként a Hochtort céloztuk meg. Nagyon klassz volt, csak a sokéves tapasztalatom ellenére megfeledkeztem a napkrémről és szinte meggrilleztettük magunkat a nappal.

 Junius elején Kremsbe kellett utaznom és sikerült úgy szerveznem, hogy onnan belekezdhettem egy többnapos túrába. Első nap még késő délután feltekertem  a Jauerling-re. A délelőtti hosszú utazás és a munka után szinte felüdített a bicajozás. A következő nap korán elindultam, sokat kellett autóznom Gloggnitzba.

Sonnwendstein

 A nap első célja a Sonnwendstein. A túra adatai az előbbi linken olvashatók,itt csak annyit írnék, hogy ragyogó időben tettem meg az utat. Az út utolsó szakasza már nem volt aszfaltos, sőt az adótorony előtt kb. 200m-t a durva kövek miatt az országútival csak tolva tudtam megtenni. 

A következő két célhoz,( Strassegg és  Schanzsattel )Birkfeldből startoltam. Egyik sem tartozik a nagy alpesi hágóutak közé, a táj mégis szép, a két emelkedő pedig rendesen kifárasztott......

........mégis elindultam a következő starthoz Thörlbe.

Bürgeralm

A Bürgeralmhoz vezető út első része aszfaltos utána viszont az országútival egyre inkább a feladáson járt az eszem. Sajnos ezekkel a kerekekkel határeset volt, csak a táj szépsége kárpótolt a zötykölődésért. A visszaúton már lámpával gurultam az autóig. Szerencsére jó helyen állítottam le, nem kellett továbbmenni. Főztem egy spagettit ittam hozzá egy sört és lefeküdtem a matracon hátul a kocsiban. Ha már próbált valaki így kocsiban aludni, tudja, hogy korán fog ébredni. Még sötétben indultam tovább Knittelfeldbe a Gleinalmsattel startjához. Nem sokan voltak úton, nagyon korán volt még. Az útnak itt is csak az első része aszfaltos de legalább az erdei szakaszon nem voltak nagy kövek, jól járható volt országútival is.

 

 A következő cél a Gaberl volt. Az út első szakaszán  a zeltweg-i pályáról a motorok bődületes zaját lehetett hallani. Az ég beborult, örültem, hogy megúsztam eső nélkül.

A Klippitztörlnél sajnos már nem volt ilyen szerencsém, de  csak egy enyhe és rövid eső volt, a hágóra már száraz úton érkeztem. A napba még belefért egy újabb cél, bár igencsak fáradt voltam.

 

A Weinebene-re vezető út brutálisan kezdődött, többször állva kellett tekernem és az eső lába is lógott.

Fentebb jóval könnyebben ment, még ellenlejtő is volt. Égzengés kíséretében de napsütésben értem fel. Csak két fénykép a táblánál és már öltözhettem is , elkezdett esni rendesen. Az előbbi ellenlejtő a visszaúton nem volt kedvező, addigra már szinte bőrig áztam, az eső átment felhőszakadásba. Nem lett volna értelme ronggyá ázva beállni valahová, csak arra figyeltem, hogy a lámpámat jól lássák az autók és, hogy elkerüljem a mélyebb, csúszásveszélyes pocsolyákat. A száraz cuccokban mindjárt jobban éreztem magam, mégis elment a kedvem attól, hogy még egy napot ráhúzzak, úgy döntöttem majd legközelebb folytatom a karintiai célokkal.

Összegezve a két és fél napot, kilenc célt értem el, az utóbbi két napon kora hajnaltól sötétedésig tekertem.

Jó volt újra otthon pihenni, éreztem a lábamban a megtett szinteket.

 Rettenbachferner

Még márciusban az isztriai túrán megbeszéltük Gáborral, hogy pünkösdkor együtt bicajozunk Vorarlbergben.

Első célunk a Rettenbachtal volt. Eddig ez a legmagasabb cél (2803m) ahová eljutottam bicajjal. Amint a fotón látszik, nem voltak valami kedvezőek a körülmények. Az eső és a hideg ellenére emlékezetes élmény volt.

Schattenlagant

Következő nap a Brandnertal vége, Schattenlagant volt a cél, Gábornak ez volt a 75. osztrák BIG célpontja.

Utána autóval átmentünk Svájc-ba, hogy még két helyre ( Schrina-Hochrugg és a Tannenbodenalp) feltekerjünk. Másnapra sajnos tartósan elromlott az idő és reggeli után hazaindultunk.

  

Junius végén Andrissal a Dolomitokba utaztunk, hogy néhány ferrátás túrát csináljunk. Vittünk bicajokat is, két BIG a Passo Cibiana és a Passo Duran esett utunkba. Mindkettő viszonylag rövid túra volt, szerencsére, mert a gyalogtúrák elég fárasztóak voltak.

 

Andrisnak nem volt kedve bicajozni de július elején eljött velem a Lofereralm-ra. Itt évekkel ezelőtt már jártam, már nem emlékeztem rá, hogy a vége ilyen meredek, ráadásul az országútinak más az áttétele. Épp, hogy felértünk, eleredt az eső, még apró szemü jég is volt, szerencsére nem lett nagyobb, így csak vizesek lettünk.

Lofereralm Andrissal

Egy héttel később a BIG egyik alapító tagjával, a "President"-tel volt találkozóm,  a Lofereralm-ra kísértem el.

Lofereralm, a legmeredekebb szakasz

Belgiumból jött Salzburgba bicajozni néhány napra. A közös bringázás után már indult is vissza.

koccintás a "President"-tel

A hónap hátralévő hétvégéin megint Andrissal tekeregtünk, a Dientner-Sattelre, az Arthurhaus-hoz, a Steinplatte-re (Kammerkör) és a Kitzbüheler Hornra. A Horn legfelsö szakasza jóval keskenyebb és meredekebb, autók sem járnak, a tehenek viszont a legmeredekebb szakaszon állták utunkat. Hiába a csengő, a kiabálás, csak néztek ránk mint az a bizonyos borjú. Le kellett szállnunk, hogy átfurakodjunk köztük.

a legmeredekebb szakasz a Horn-ra

 

Kitzbüheler Horn

Skywalk-Kammerkör

A Kammerkör kilátójából messzire látni, a kép közepétől kicsit jobbra a hegyes csúcs a Kitzbüheler Horn.

játszótér a kilátó mellett

Augusztus elején néhány magyarországi BIG-célnál tekeregtünk Andrissal . Először a Misinán majd Dobogókőn jártunk, a visszaúton Ausztriába pedig Pannonhalmát ejtettük útba, ott előtte még én sem jártam.

Néhány nap pihenő után nekivágtunk egy Angliai túrának. Éjjeli indulással, felváltva vezetve értünk reggelre Luxemburgba.

Mt.St.-Jean

Itt csak egy célt szemeltünk ki, ami utunkba esett, a Mont Saint Jean-t. Nem egy hosszú tekerés, de sok kicsit terveztünk még aznapra.

Az első belgiumi cél a Montagne de la Croix volt. Alig sikerült parkolót találni Dinant-ban, viszonylag messzire kimentünk észak felé mire megritkultak az autók. Valószínűleg a jazzfesztivál (vagy valami hasonló rendezvény, a plakátokból ítélve) okozta a tumultust. Bicajjal az egész városon, a tömegen át kellett tekernünk, de ez legalább érdekes volt, mert maga a cél annyira jellegtelen volt, hogy alig vettük észre.
A La Gayolle-hoz vezető út már valamivel érdekesebb volt, a cél viszont itt is egy kukoricás közepén volt.

A harmadik cél a Triple Mur Monty hasonló, persze lehet, hogy el vagyunk kényeztetve a klassz alpesi célokkal. Utána nyugat felé vettük az irányt, a nap hátralévö céljaihoz.A Mont Saint Aubert után a kemmel-i kempingben tettük le az autót. Már késő volt mikor nekivágtunk a Kemmelbergnek, onnan tovább a Rodeberghez és a Mont Noir-hoz át Franciaországba. Visszafelé már sötétben tekertünk.
Egyes célokként ezek a belga BIG-ek nem valami meggyőzőek,  hosszabb körtúrákkal való érintésük viszont érdekes lehet.

Dover

Az első nap sűrű programja miatt jól aludtunk és a kemping kapuját is bezárták, ezért  nem sikerült korán indulnunk. A látvány és a kedvezőbb ár miatt a komphajót választottuk az átkelésre, Dunkerque és Dover között. Jobb lett volna előre dönteni és interneten rendelni az átkelést mert így elég sokba került.

nullmeridián

Először autóztunk a baloldalon de szerencsére nem volt gond, meg lehet szokni. Tervünk szerint először Bristol irányába indultunk, hogy onnan egy szép körrel DNY Angliában a visszaúton eltöltsünk egy napot Londonban. A kontinensre visszaérve még néhány hollandiai cél is szerepelt a tervben.

 

Első napi célunk Cheddar-nál volt, a Cheddar Gorge szakadék. Mivel a nap jó részét autózással és kompozással töltöttük, nem maradt sok belőle, bicajozás után még el kellett jutnunk a következő kempingig, Mineheadbe.

Dunkery Beacon

  

A harmadik napra is szoros programot terveztünk. A Dunkery Beacon volt az első, a szemerkélő esőtől csúszós, nedves út és a szokatlan baloldali haladás miatt egy éles kanyarban lefelé gurulva majdnem beldurrantottam egy autóba. A hirtelen fékezéstől ( kicsit tehermentesítettem az ülést és nem volt elég súly a hátsó keréken) keresztbe állt a bicaj, erre elengedtem a féket hogy egyenesbe kerüljön de azonnal újra fékeznem kellett mire megint keresztbe állva csúsztam. Szerencsére az autós nagyobb sokkot kapott mint én, így el tudtam kerülni az ütközést, de bízom benne, hogy tanultam az esetből.
Utána továbbindultunk a következő célok, az Exe Plain és a Bush Down felé.

Bush Down

Simonsbath-tól Moretonhampstead-ig valami szörnyű utakon kevertünk. Keskenyek voltak, ha jött egy autó szinte érintette a tükör az útszéli növényzetet, helyenként a sűrű bokrokon látszott a teherautótükrök által kikoptatott nyom. Mire a starthelyre értünk annyira esett, hogy Andris nem akart bicajozni. Felvettem az esőcuccot és nekivágtam egyedül a Bush Down-nak. Ez is hasonló környék mint az elöző kettő volt, sőt itt még tehenek és birkák is voltak az úton. Épp, hogy felértem elállt az eső, "jó volt az időzítés". De legalább a menetidőt jól tippeltem meg, nem kellett sokat ácsorognom  vagy visszagurulnom vizesen, Andris értem jött.

Ottery Saint Mary-ben kicsit megbámultak bennünket, mikor egy sorház előtt leraktuk az autót és felmálháztunk egy esőmenetre, lehet, hogy privát parkoló volt, de táblát nem láttunk. Az is lehet, hogy az átöltözésünk volt akkora látványosság, talán nem láttak még gatyára vetkőzött biciklistát. A Chineway Hill nem volt túl megnyerő cél, de lehet, hogy a fáradtság és az eső miatt volt ez a benyomásunk.

 Estére értünk a Stonehenge közelében lévő kempingbe. Én jól aludtam, de Andris sajnos nem volt valami jól, ezért másnap reggel úgy döntöttünk, hogy London és Hollandia kimarad, hazautazunk. Irány az autópálya és a kompátkelést kivéve szinte ki se szálltunk az autóból hazáig, Andris a hátradöntött ülésen próbált aludni. Sajnáltuk, hogy így alakult, de majd legközelebb.

 Mivel volt még egy hét a szabimból, lementünk Karintiába két napra. A második napon még sötétben elindultam az Ossiacher See melletti kempingből, az autót a külső parkolóban hagytam éjszakára, így nem volt gond.  Bad-Eisenkappel-ből kora reggel vágtam neki az első célnak. A Seebergsattel az osztrák-szlovén határon van. Onnan visszagurulva keztem bele a második mászásba a Paulitschsattelhez ami szinten szlovéniába vezet át.

Gyönyörű időt fogtam ki, bár még délelőtt volt de megizzasztott az emelkedő.

Eisenkapplerhütte

Feltankoltam magam egy kis energiával a boltban és elindultam a harmadik cél, az Eisenkappler Hütte felé.
Pont délre értem fel, a legnagyobb hőségben már szerencsére csak gurulnom kellett. Ugyanabban a boltban vettem meg az ebédnek szánt szendvicset mint előbb, kicsit furcsán is néztek rám, hogy állandóan csak eszem.
Wolfsbergig még volt néhány kilóméter autózás, így nem rögtön kaja után kellett bicajra ülni.

az árnyékos pihenőhelyek

A Koralpe (Großer Speikkogel) már messziről látszott, kicsit hasonlóan a Mont Ventoux-hoz. Amivel nem számoltam bekövetkezett. Rekkenő hőség volt mikor elindultam és az előző három tekerés rendesen kifárasztott. Egyre többször álltam meg behúzódni az árnyékba, egy kicsit feküdni a "hűsben". Szerencsére vittem elég vizet és energiaitalt. A pihenők nem voltak hosszúak, de szinte már úgy haladtam, hogy ameddig az egyik pihenőből elláttam, addig tekertem tovább. Rendesen elhúzódott ez a mászás, (az átlagsebességet tekintve tényleg mászásnak nevezhetném), de legalább alábbhagyott a hőség. A sorompótol kezdve mindig sokkot kaptam mikor elment mellettem egy katonai járgány, mert elvileg tilos ide feltekerni, de nem volt semmi. Ötre értem fel, akkorra már épp kellemes lett a léghőmérséklet, a guruláshoz idális volt.

nagyra nőtt "gombák" a Speikkogelen

Megint egy otthoni pihenőnap, aztán irány Svájc. Hajnalban indultam így még délelőtt tekerhettem fel az első célhoz Lichtensteinben. A Malbun a 2011-es Tour de Suisse-en is a programon volt.

Svájcba érve megint a legnagyobb hőségben kezdtem el a Buchs-Malbunra a mászást.

Buchs-Malbun

Nem vettem matricát ezért figyelnem kellett, hogy kerüljem az autópályát, de szerencsére  gond nélkül eljutottam Altstätten-be. Az állomásnál találtam parkolót (ez elég gyakran beválik) és irány a Stoss, ami nem más mint egy helyiérdekű vasút megállója a hegyen. 

 

Mivel még csak kora délután volt, belefért a napba még egy cél. Irány vissza Ausztriába, irány Götzis.

Millrütte

 A Millrütte is szép tekerés volt de még előttem volt egy autózás át a Furkajoch-on Au-ba, a kempinghez. Igy aztán láthattam, mi vár rám másnap reggel. A kemping nagyon kicsi volt, de egy autónak még akadt hely.
A Furkajoch egy klasszikus alpesi hágóútnak mondható, szerintem nagyon szép, bár rendesen megizzasztott mire felértem pedig csak 9 óra volt, korán indultam ide is.

Furkajoch

"Táborbontás" után Innsbruck felé vettem az irányt, itt újra áthaladtam a már korábbról ismert Hochtannbergpass-on. Autóval azért gyorsabban ment mint annak idején.

 A túra utolsó célpontja a Mutterbergalm volt. A Stubaital-ba érve akkora ellenszél fogadott, hogy a feladás is megfordult a fejemben. Egy kiadós uzsonna újra "lelket" öntött belém, így elértem a célt.

 

A nyári szabimat összefoglalva elmondhatom, hogy ilyen változatos már rég volt. Magyarország, angliai túra,Karintia, svájci-vorarlbergi túra, 24 új BIG.

Szeptember elején autóztunk egyet, hogy feltekerjünk a 75. osztrák BIG csúcsomra, a Poludnigeralm-ra.

Gyönyörű idő volt, mintha még igazi nyár lett volna.

Poludnigeralm

 Szeptember közepén még a Gaisberg-re is elmentünk Andrissal, utána viszont már csak helyben (Hirschbichl, Fuschertörl, Hundstein) tekeregtem. Ha jól számoltam, idén ötször voltam a Glocknerúton, kétszer a Hochtornál, háromszor csak a Fuschertörlig.
2011-ben 72.000 m szintet tekertem bicajjal. A kilómétereket nem számoltam össze. Gyalogtúrákon összejött idén 49.000 m szint, az összesen 121.000 m. Remélem a következő év legalább ilyen jó lesz.